Kémia tanár? Keresőnk segítségével gyorsan megtalálja a megfelelőt.
1181 Budapest
Órák típusa
felsőtagozatos általános iskolás korrepetálása, szakmunkás korrepetálása, szakközépiskolás korrepetálása, gimnazista korrepetelása, érettségi-előkészítő, emelt szintű érettségi-előkészítő
Tantárgyak
matematika, fizika, kémia
Órák helyszíne
tanárnál
Részletes ismertető
Matematika-, kémia- és fizika-korrepetálást, számonkérésre való felkészítést vállalok a XVIII. kerületben, általános iskola 7. osztálytól középszintű érettségiig, gyerekek és felnőttek számára.
Általános orvos szakos hallgató vagyok, a jó érdemjegyek megszerzése érdekében szükségessé vált tanulásmódszertani ismereteim elmélyítése, ebből következően nagy hangsúlyt fektetek ezen információk átadására, arra, hogy diákjaim az órák során megszerezzék a tananyag önálló értelmezésének és elsajátításának nélkülözhetetlen képességét. Több éve foglalkozom tanítással, érettségire készülő diákjaim eddig mind sikeresen teljesítettek.
1152 Budapest, Arany János u. 50.
Órák típusa
alsótagozatos általános iskolás korrepetálása, felsőtagozatos általános iskolás korrepetálása, szakközépiskolás korrepetálása, gimnazista korrepetelása, érettségi-előkészítő, emelt szintű érettségi-előkészítő
Tantárgyak
kémia, biológia
Órák helyszíne
tanárnál
Részletes ismertető
Vállalok felvételire, érettségire, pótvizsgára felkészítést kémiából és biológiából, illetve egyetemistáknak, főiskolásoknak alapszintű kémia-biológia oktatást. Gyakorló tanárként naprakész ismeretekkel rendelkezem a különböző tananyagok és követelmények területén, mind általános, mind középiskolai szinten.
Magántanításokat elsősorban késő délutánonként és hétvégenként vállalok, otthon kialakított irodámban, illetve igény esetén online. A felvételihez, vizsgákhoz szükséges kiegészítő anyagokat, gyakorlófeladatokat biztosítom.
1149 Budapest, Nagy Lajos király út 187.
Órák típusa
felsőtagozatos általános iskolás korrepetálása, szakmunkás korrepetálása, szakközépiskolás korrepetálása, gimnazista korrepetelása, érettségi-előkészítő, emelt szintű érettségi-előkészítő
Tantárgyak
kémia
Órák helyszíne
mindegy
Részletes ismertető
Kémia tanítást, érettségi előkészítést vállalok, magyarul és angolul is.
6728 Szeged, Budapesti út 7.
Órák típusa
alsótagozatos általános iskolás korrepetálása, felsőtagozatos általános iskolás korrepetálása, szakközépiskolás korrepetálása, gimnazista korrepetelása, érettségi-előkészítő
Tantárgyak
kémia
Órák helyszíne
mindegy
Részletes ismertető
Az SZTE Vegyész mesterszak hallgatója vagyok. Általános és középiskolások korrepetálását vállalom. Érdeklődni a megadott telefonszámon/emailben.
8000 Székesfehérvár, Széna ter 11.3/1.
Órák típusa
alsótagozatos általános iskolás korrepetálása, felsőtagozatos általános iskolás korrepetálása, szakközépiskolás korrepetálása, gimnazista korrepetelása, érettségi-előkészítő, emelt szintű érettségi-előkészítő
Tantárgyak
kémia
Órák helyszíne
tanárnál
Részletes ismertető
Alap-, közép-, felsőfokú zenei, zongoratanulmányokat akarsz folytatni? Nálam a helyed!