Itt 2 Budapest, V. kerületi főiskolásokat és egyetemistákat oktató magántanár közül választhat – néhány perc alatt megtalálja az igazit. Rögtön óradíj ajánlatot is kérhet.
1051 Budapest
Tantárgyak
jog
Órák helyszíne
mindegy
Részletes ismertető
Joghallgatók részére kollokviumra, alap és záróvizsgákra; valamint végzett jogászok számára szakvizsgára felkészítés.
1052 Budapest, Astoria
Tantárgyak
analízis, lineáris algebra, valószínűség-számítás, optimumszámítás, statisztika, gazdasági matematika
Órák helyszíne
tanárnál
Részletes ismertető
Kiváló eredményű ELTE matematikusi diplomával a legfelsőbb szintig segítséget tudok nyújtani a tanuláshoz, akár a különösen elfoglaltaknak vagy a tanulmányaikban éveket kihagyó, önbizalomhiányos, tanulási nehézséggel küzdő diákoknak is. Sokéves tapasztalat alapján mondhatom: nincs reménytelen eset! "Vészhelyzetben" akár késő este vagy hét végén is tudok segíteni, de a biztos eredmény érdekében jobb elkerülni a kapkodást. Koromból fakadóan (harmincas) a munka vagy gyereknevelés mellett tanuló korosztállyal is könnyen szót értek, és nagyon türelmes vagyok. Az órákat az Astoriánál tartom, ami a Belvárosból és a legtöbb egyetemtől, főiskolától is 15 perc alatt elérhető. Ez a rendkívül jó elérhetőség komoly időmegtakarítást eredményez!
A díjról természetesen számlát tudok adni.
A fenti tárgyakon túl a matematika valamennyi ágát a legfelsőbb szintig oktatom, akár angol nyelven is (pl. komplex számok, komplex függvénytan, differenciálegyenletek, mátrixszámítás, absztrakt algebra, diszkrét matematika, kvantitatív módszerek, értékpapírszámtan, gazdasági matematika).